Építészet A görög kőfaragó mesterek technikai tudása bámulatosan magas színvonalat ért el az archaikus kor végére. A vallás szabta meg a görög építészet elsődleges művészi feladatait, tehát a templomokon kívül szakrális funkciója volt a versenyjátékok építményei éppúgy, mint a színházaknak. A görög templom az istenszobor őrzésére épült központi terem (cella) védelmére szolgált, a szertartások a templomokon kívül zajlottak, ezért az oltár is különálló egységet képezett. A görög világképre jellemző antropomorfizáló felfogás az építészetben is tetten érhető, hiszen mind a templomok, mind maguk az oszlopok az emberi test szerkezetét tükrözik. A lépcsős alépítmény a lábazat, az oszlopsor a törzs, a párkány a domborművekkel és a hevedergerendával a nyak, valamint a nyeregtető háromszög alakú homlokzati metszete (timpanon) pedig a fej. A homéroszi kor művészetéről általában kevés az információ, hiszen alig maradt fenn lelet. Ez alól a templomépítészet az egyetlen kivétel. A görög művészet első virágkorát az önálló templomtípus, a peripterosz megszületése jellemzi.
Általában életnagyságúak vagy nagyobbak. A koré díszes ruhába öltöztetett nőalak. Vélhetően ünnepségek résztvevőiként ábrázolták őket, ezért viseltek díszes ruhát, szépen font hajkoronát, és erre utal egy gyakran látható attribútum, a kezükben tartott, istenüknek ajánlott áldozat. Testtartásuk a ruha miatt merevebb, csupán kezeik mozdulnak el a törzstől. Szinte minden esetben kinyúlik egyik karjuk, míg a másikkal ruhájukat tartják. Előrenyújtott kezüket gyakran értelmezték újra és újra az ezzel foglalkozók, arra jutva, hogy valószínűleg vallási szerepet tulajdoníthatunk annak – rituális áldozatok fogadásának vagy éppen átadásának lehetett ez a jelképe. Arcukat, ruhájukat kifestették és gyakran fémből készült ékszerekkel is felékítették őket. A kúroszokhoz hasonlóan rájuk is jellemző a frontális ábrázolásmód. Általában ezek a szobrok életnagyságúak vagy kisebbek voltak. Festészet A megmaradt emlékek közül a legjelentősebb alkotások a festett vázák. A homéroszi korban a geometrikus díszítésű vázák terjedtek el, az archaikus korban viszont a görög élet és mitológia érdekes jeleneteit mutatják be.
A görög művek sajátossága az, hogy olyan politikai üzenetet közvetítenek, amely egykor a császárok számára elérhető volt. De azok, akik tudták, hogyan fejlesszék, akik megkapták az elismerést. A Görög szobrok és a rómaiak sok hasonlóságot mutatnak, de a politikaiak különböznek, míg a vallásiak keresztezik egymást. A római szobrászat evolúciója Az idő és az események fejlődésével a római szobrászat sok változáson át szenved. Ezek minden egyes időszakhoz kapcsolódnak, a politikai rendszer és a kultúra arra fogja ösztönözni, hogy a pillanatnak megfelelően integrálódjon. A múltban a római műveket másolatnak ítélték, virágozni kezdtek, és később igazi remekművekként ismerték el őket. A nagy történelmi értéket ezután megtartják, majd egy olyan újítás követi, amely a történelemben fejlődik, és amelyet portréikban megfigyelhetünk. Az utóbbi sajátossága a formaság és a kifejező művészet fejlődése. A nagy nyilvános műemlékek ismeretlenek. A történelmi értékek ezután jól képviselteti magát: a történelem és erős jellegét a rómaiak.
vagy a mitológiából merítették. Meden, Hippolytos, Meleagros, Aktaion stb. mondáit használták fel. A halottat sokszor ábrázolták a szarkofágok tetején fekve, néha reliefek alakjában a síron, vagy mellette. A festészet, melynek emlékei az etruszk sírkamrákban oly nagy számmal maradtak ránk, Rómából az i. század előtti időkből alig ismeretes. A Rómában talált kevés emlék mellett a Vezúv által elhamvasztott városok őrizték meg nagy számmal az i. és utáni első századok festményeit. A főleg Pompejiben talált falfestményeket (most nagyrészt Nápolyban) négy "stílusba" csoportosítják: - Az elsőnél a falakat tarka márványlapokat utánzó stukkóréteg borította, ez volt az ún. inkrusztációs stílus. - A második stílus festett építészeti tagozatokat állít látszólag a falak elé, vagy pedig tájakra kitekintő falnyílásokat varázsol a néző elé. Livia Prima-Porta melletti villájában egy egész szoba falai kertet ábrázolnak. Ide tartoznak az Odüsszeia-tájképek is. Néha az egyszínű falak elé oszlopok vagy pillérek vannak perspektívikusan festve, közben látszólagos kilátások nyílnak, a sima falrészekre aztán képeket készítenek.
A római művészet két fontos alkotóelemre vezethető vissza: a görög hatásra, mely már a krétai és a mükénéi kultúra korában kezdett szerepelni, de kivált a VIII. század után érvényesül, amikor a görögök Dél-Itáliában gyarmatokat alapítanak; valamint a bennszülött népek művészetére, melyek közül az etruszkok játszottak kiválóbb szerepet, akik maguk is görög befolyás alatt álltak. A festészet terén igen nehezen állapítható meg, hogy mennyire terjedt el a görög hatás, mert összehasonlíthatatlanul több emlék maradt fenn a római, mint a görög festészetből, de valószínű, hogy itt is maga az ábrázolás görög mintaképekre vezethető vissza és csak a felfogás volt benne új, annál is inkább, mert a mesterek nagyrészt görögök lehettek. A szobrászatban egészen Campania meghódításának koráig keletkeznek ugyan etruszk művek, melyek nagy számban kerülnek Rómába, de szerepelnek mellette görög munkák is. Anélkül, hogy jellegzetes római művészetről szó lehetne, csak a hellenizmus végétol alakul ki egy olyan művészeti irány, mely úgyszólván a görögöt folytatja, ám a tér érzékeltetésében megkísérli és az imperialisztikus világnézettel összefüggő, reprezentatív historizáló művészetet megteremti.
A körülfutó reliefek a dák háborúknak mintegy kőbe vésett krónikái, melyen a császár mindig visszatérő alakja adja meg a ritmust. A művész az alakokat élesen és keményen faragta ki, amivel erősebb árnyékhatásokat ért el és az alakokat a háttér síkjától ezáltal jobban különválasztotta, így a dekoratív hatást is fokozva. Domborművek a Trajanus-oszlopon A Marcus-oszlop a Trajanus-oszlop mintájára készült, itt is az alakok erősebben kiemelkednek. Marcus Aurelius lovas szobra, mely előkelő nyugalmával és festői kontrasztjaival erőteljesen hat (Capitolium). A diadalívek, emlékoszlopok és hasonló hivatalos jellegű emlékek és a képmásszobrászat mellett a harmadik, a rómaiaktól különösen ápolt műfaj a sírművészet volt. Elsősorban a domborműves márványszarkofágokat kedvelték, amilyeneket Görögországban és Etruriában is használtak. Ezeket hosszúkás szekrények alakjában képezték és mivel nem szánták szabad felállításra, gyakran csak az előlapon díszítették reliefekkel. A domborművek tárgyait a hétköznapi életből (vadászatok, harcok stb. )