Dénes a felesége mellé áll, támogatja, személyesen is megpróbál utánajárni, hogy mi is történhetett azon a bizonyos éjszakán. Még az elkövetőt is felkutatja, de az igazság kiderítése közben összezavarodik, és miközben folyamatosan derülnek ki újabb részletek, végül kételkedni kezd Nóra vallomásában. A történtek, és a feszültséggel teli napok mélyebb kapcsolati problémákat is előhoznak, ahol a kölcsönös elhallgatások, féligazságok, hazugságok, és vádaskodások után végül ki nem derül az igazság. Az eset és annak feldolgozása azonban nem csak a pár kapcsolatát teszi próbára, hanem az örökbefogadás folyamatára is árnyékot vet. A film egyedisége abban is megmutatkozik, hogy nem az áldozat, hanem a közvetlen hozzátartozó, a férj szemén keresztül látjuk a történéseket, reakciókat. Ő a maga módján próbál segíteni a feleségének, aki ezt előbb elutasítja, majd a saját eszközeivel igyekszik túllépni a traumán. A történet többek között olyan témákat vet fel, mint az áldozathibáztatás, a diszfunkcionális kapcsolatok, a bürokrácia útvesztői, a közvetlen környezet reakciói, a közösségi média hatása, és a továbblépés lehetősége.
A Legjobb tudomásom szerint legerősebb pontja egyértelműen a bivalyerős, jól átgondolt cselekménnyel bíró forgatókönyv. Kár, hogy Nagy és Lőrincz rendezőként már nem voltak képesek felnőni a saját sztorijukhoz. Hiányzik az izgalmas, filmes látásmód és a jó színészvezetési készség ahhoz, hogy igazán ki tudják aknázni a hibátlan forgatókönyvükben rejlő lehetőségeket, de a Legjobb tudomásom szerint még ezzel együtt is egy emlékezetes filmélmény. 123 perc, magyar Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó cikkek: A legjobb dolgokon bőgni kell Az év legjobb leszbikus jelenete a mozikban Oscar 2012: A némafilmes lett a legjobb film
És végül minden ugyanarra a kérdésre fut ki: egy kétségbeesett nő azt állítja, hogy megerőszakolták. Te elhitted? És miért nem? Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
A Legjobb tudomásom szerint többek között olyan témákat vet fel, mint az áldozathibáztatás, a diszfunkcionális kapcsolatok, a bürokrácia útvesztői, a közvetlen környezet reakciói, a közösségi média hatása, és a továbblépés lehetősége. A történet főszereplője Nóra (Hámori Gabriella) és Dénes (Bodolai Balázs) tehetős fiatal házaspár, akik hét éve vannak együtt, és éppen örökbefogadás előtt állnak. Egy hónapjuk van, hogy felkészüljenek egy rég várt gyermek érkezésére. Kifelé minden optimálisnak tűnik. Budapest Film Azonban a mindennapjaiba bepillantva, már a kezdetektől érezhető bizonyos diszharmónia, eltérő gondolkodás és attitűd. Ami egy, a barátokkal töltött iszogatós este után hazafelé feszült vitává fokozódik, míg végül Nóra sértetten leszáll az éjszakai buszról. Másnap bevallja férjének, hogy hazafelé tartva szexuálisan bántalmazták. Az ügyet Dénes rábeszélésére a rendőrségig viszik, ahol azonban konkrét bizonyítékok híján, és a szembesítésen az egymásnak ellentmondó vallomások miatt holtpontra jut, majd egyre zavarosabbá válik.
Az ennél eggyel modernebb filmekben már a nő állt ki saját magáért, ő állt bosszút mindazért, amit elkövettek ellene. Talán a fenti, évtizedes beidegződésnek köszönhető, hogy amikor azt láttam, hogy a Legjobb tudomásom szerint főhőse, Dénes elkezdi az otthonáig követni azt a férfit, akiről azt gyanítja, hogy megerőszakolta a feleségét, rögtön arra gondoltam, hogy Nagy Bálint és Lőrincz Nándor filmje is a bosszúállás irányába indul el, és afféle magyaros, realista Bosszúvággy á válik. Nem is tévedhettem volna nagyobbat. Ez a film ugyanis valami másról szól. Arról, hogy miért fordulhat elő, hogy egy nemi erőszak esetén az áldozat számára sokszor az tűnik a könnyebbik útnak, ha az egészből kihagyja a rendőrséget és az orvosokat. Arról, hogy miért nem várható el feltétlenül egy áldozattól a teljesen racionális, higgadt viselkedés egy ilyen trauma után. Arról, hogy a férfiegó hogyan tud útjába állni a legelemibb empátiának. Arról, hogy a gyerekvállalástól való félelem mennyire nehezen felvállalható manapság, milyen kifogásokat tudunk kitalálni, és hogyan tudjuk hárítani a felelősséget.
Nóra és Dénes kissé fásult, de biztosan működő párkapcsolatába új reménysugár érkezik azzal, hogy a hosszú örökbefogadási procedúra végén végre egy kisbaba alakja sejlik fel. Karnyújtásnyira vannak attól, hogy szülők legyenek, amelyet aztán egy borzalmas incidens rombol porig, de nemcsak a szülővé válás, hanem a párkapcsolatuk is komoly veszélybe kerül. Egy alkoholmámoros éjszaka után hazafelé a buszon összekapnak, Nóra dühösen hagyja ott a buszon férjét, Dénes pedig otthon várja, hogy a felesége lehiggadva térjen haza, átbeszéljék a dolgokat, és menjen minden tovább a régi kerékvágásban. Nóra azonban zaklatottabban tér haza, mint valaha, Dénesnek kell egy kis idő, hogy felfogja, nem egy nagyobb hisztiről van szó. Nóra állítása szerint éjjel egy férfi megtámadta és megerőszakolta, a tehetetlen férjben a fájdalom mellett azonnal felébred az igazságérzet is: menni kell a rendőrségre. Ezzel veszi kezdetét a kálváriájuk, amely a személyes tragédia mellett egyrészt nagyon pontos betekintést nyújt a kelet-európai bürokrácia idegtépő útvesztőibe, de ahogyan a rendőr unottan kérdezgeti a számára csak egy sokadik áldozattól az erőszak részleteit, majd odaszúrja, hogy hamarabb kellett volna jönni, az szomorúan tökéletes mintája az áldozathibáztató rendszernek is – ezen a téren a Legjobb tudomásom szerint már-már a román újhullámos alkotások valóságábrázolását és problémafelvetését idézi.
Szerepet kapnak az incidens mellékszereplői is, akik érthető módon sokkal gyorsabban túllépnek a problémán, az ebből fakadó érzéketlenséget rendkívül jól szemlélteti a film: ugyan mindannyian nagyon sajnálják a történteket, Dénes főnöke egy héttel később már bicskanyitogató stílusban fogja munkára a férfit, az örökbefogadói szervezet pedig még arra sem képes, hogy időben felhívják a családot a rossz hírrel. A Legjobb tudomásom szerint fő erőssége, hogy egy kevésszer látott nézőpontból meséli el egy nemi erőszak történetét: az áldozat partnerének szemszögéből. Dénes közvetett áldozat, neki kéne most a romokban heverő feleségét összekaparnia, állnia a súlyosan traumatizált nő gyakran meggondolatlan tetteinek következményeit, ám mindez rendkívül nehezen megy neki. Nemzeti Filmintézet Remek döntésnek bizonyult az is, hogy a történet mozgatórugója egy idő után a kétely lesz: bár józan ésszel nehéz felfogni, miért hinné bárki, hogy a felesége hazudik az erőszakról, a film mesterien éri el, hogy még a néző is elkezdjen kételkedni annak ellenére, hogy Nóra ártatlanságában mindenekfelett hisz.
A film nem tökéletes, de közel jár hozzá. Hiányoltam Nóra oldaláról a támogató női jelenlétet, legyen az akár anya, testvér, barátnő. Az is elgondolkodtató volt, hogy Dénes svédországi terveit inkább a kollégájával osztotta meg. Számomra külön jelentéssel bírt a falmászás többször visszatérő jelenete, ami átvitt értelemben akár magát az életet is jelképezheti, ahol a többség megtervezi a következő lépését és a társadalmilag elfogadott, elvárt kapaszkodók segítségével igyekszik haladni ezen az úton. A film jól operál a lassan adagolt információkkal, végig fenntartva a feszültséget és a bizonytalanságot, de emellett ott motoszkál a néző fejében az is, mi tartja együtt ezt a két embert. Amire jól reflektál a film zárójelenete. A Legjobb tudomásom szerint az utóbbi évek azon ritka hazai alkotások közé tartozik, ami az arra fogékony nézőt kérdések felvetésére, továbbgondolásra készteti. Nem egy gyorsan feledhető darab. A Hámori Gabriella és Bodolai Balázs főszereplésével készült magyar dráma, a legjobb film díját nyerte Temesváron, a közép-európai filmek fesztiválján.